Az ünnep üzenete

Krisztusban Szeretett Testvérek!

Milyen szegényes az emberi nyelv annak az örömnek kifejezésére, amit ma, Urunk feltámadásának ünnepén érzek. De ahhoz sem találok szavakat, hogy megfelelő módon fogalmazzam meg, mennyire örülök, hogy a leírt szavak által közel lehetek Hozzátok és köszönthetlek Benneteket. Lélekben átölelek minden egyes testvért, és remélem, örömöm átragad rá. Nagy az én szívem öröme, mert él Jézus, legyőzte a halált! Feltámadott és megdicsőült testében, nyílt sebeiben többé már nem a halál uralkodik, hanem a Lélek, az élet Lehelete.

A Szent Három Nap liturgiájában átelmélkedjük Krisztus szenvedését és halálát. Megdöbbenünk, meghatódunk, néha elérzékenyülünk ennyi szenvedés láttán. Mindvégig érezzük: Nem, Isten nem teremthette a halált. Ő az élet ura és barátja. A teljességre, az örök életre teremtette és hívta meg az embert. De türelmes, hiszen a szeretet végtelenül türelmes. Azt a rosszat, amit nem akadályozhat meg, mert abból a szabadságból születik, melyet nekünk adott, és mely egyszersmind korlátozza mindenhatóságát, annak érdekében használja föl, hogy kitárjon bennünket szeretete számára. Miattunk történt minden. Egyszülött Fiát adta értünk, aki emberré lett, hogy szenvedhessen és meghalhasson, és cserébe nekünk adhassa örök életét. Ettől érthetőbben, szívhez-szólóbban nem mondhatta volna el irántunk érzett szeretetét. Harmadnap pedig legyőzte a halált. Ezért a Húsvét az ünnepek ünnepe; a túláradó szépség; az örömmé vált létezés. Miatta érdemes megszületni, miatta érdemes élni, mert Jézus Krisztus feltámadt a halálból, él, és minket is meghív szentháromságos életközösségébe. Mélyen átérezzük, hogy Isten nélkül lehet élni, de nem érdemes. Viszont ha Istennel élünk, az utolsó szó mindig az ünnepé.

Ünnepeljünk Testvérek, ma, a legszentebb ünnepen, örömmel és ujjongással! Ünnepeljünk minden vasárnap Húsvétot, és senki se maradjon el a közös ünneplésről! Ez a mi erőnk. Hiszen minden szentmise találkozás a feltámadt Krisztussal, és ugyanakkor hitünkről tett tanúságtétel is.

Nézzük csak az ünnep evangéliumát. Ketten rohannak a sírhoz, az egyik Péter, a másik egy névtelen tanítvány. Ez a névtelen tanítvány te vagy, Testvérem, hogy Péterrel együtt tanúja lehess a legnagyobb csodának, Krisztus feltámadásának. Örülj, és látszódjon meg az életeden! Én pedig örömmel szolgállak, imádkozom érted, és reménykedem, hogy Krisztus annyira ámulatba ejt majd szeretetével, szelídségével, szépségével, hogy szívedből eltűnik minden kétség, vonakodás, görcsös magadba zárkózás, és helyet ad a nagy örömnek.

Húsvét örömét és a feltámadt Krisztus békéjét kívánva, szeretettel adom főpásztori áldásomat. Legyünk örömmel tanúi megváltó Jézusunk szeretetének életünk minden napján.

2009 Húsvétján, Nm. Ft. Schönberger Jenő megyés püspök

„Mikor pedig láttam Őt, leesém az Ő lábaihoz, mint egy holt. És reám veté az Ő jobbkezét , mondván nékem: Ne félj, én vagyok az Első és az Utolsó. És az Élő, pedig halott valék, és ímé élek örökkön örökké, és nálam vannak a pokolnak és halálnak kulcsai."

Jelenések 1,17-18

János evangélista volt az, aki a legtöbb alakjában látta Jézust. Követte Őt, mint Mesterét, látta Jézust a megdicsőülés hegyén, és mint megfeszítettet szenvedni a Golgotán. Ott volt Péterrel együtt az üres húsvéti sírnál. Végül mint Páthmosz szigetére száműzöttnek, megjelent Jánosnak Jézus dicsősége fényében. Azt gondolnánk, hogy Jánost boldog örvendezés tölti el, amikor újra meglátja Urát. Ehelyett azonban az történt, hogy Jézus lábai elé esett, mint egy holt. Jézus azonban soha nem akarta azt, hogy emberek féljenek tőle. János szívéből is, és a mieinkből is ezt a félelmet akarja kitörölni. Ő tudja a legjobban, hogy hányan félnek az élettől, a betegségtől, a jövőtől, a haláltól, sőt Istentől is. Számtalan félelem lakik az ember szívében. Ezért érintette meg Jézus Jánost a kezével, és mondta ezt:"Ne félj, én vagyok az Első és az Utolsó. És az élő, pedig halott valék, és ímé élek örökkön örökké. „

„Halott voltam, de íme élek." Bátorítás és emlékeztetés volt ez János részére, és nekünk mindnyájunknak. Nagypéntek óta, Jézus halála óta nem kell félnünk bűneink miatt. Nem félnünk kell, hanem elmondani Neki mindazt, amiben, amivel vétkeztünk Isten, emberek, és önmagunk ellen. Jézus meghalt a bűnért, minden bűnűnkért megfizetett. Ne félj tehát a haláltól, mert Jézus mondta:"halott voltam, de élek örökkön örökké." Jézus feltámadott és legyőzte a halált. Félelem helyett, húsvéti öröm. Jézus él, bárki kaphat tőle istentelen élete helyett bocsánatot és örök életet. Aki hisz a feltámadott Jézusban, annak a hitvallása azonos a Pál apostoléval: „Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál sem élet, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el Isten szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban. „ (Róma 8,38-39)

Akinek ez a meggyőződése, keresztyén hitének az alapja, az tud félelem nélkül élni. Időnként félhet, de nem a félelem rabja, hanem Jézus követője, így szabad lehet a halálfélelemtől is. Mivel Jézus kezébe tette le az életét, szabad lehet a halálfélelemtől is, és az utolsó ítélettől is megmenekül. Drága biztatás az a hívő keresztyén ember számára, hogy a pokol és a halál kulcsai a Jézus kezében vannak. Szeretetteljes intés mindenkinek, aki nem hisz Istennek. Békesség forrása lehet bárkinek azokra nézve, akiktől végleg el kellett válnunk.

Mária és Márta ott álltak meghalt testvérük, Lázár sírja mellett. Jézus csak ennyit mondott ott nekik:"Én vagyok a feltámadás és az élet, ha valaki hisz énbennem, ha meghal is él, és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-é ezt?"

Alapkérdés ez. Aki hiszi ezt, annak lesz félelem nélküli, örömmel áthatott húsvétja, naponkénti találkozása a feltámadott Jézussal, aki az övéinek ezt mondta:" Én élek, ti is élni fogtok."

A feltámadott és élő Úr Jézus Krisztussal való találkozást és boldog együtt járást kívánom minden kedves testvérünknek.

2009 Húsvétján, Nt. Sipos Miklós református esperes

Miért keresitek az élőt a halottak között? Nincs itt, feltámadt!" Lk 24,6

Böjt, készülődés, a lelki tisztogatás, a magunkkal való szembenézés időszaka lejárt. Ha summázni próbáljuk az elmúlt időszakot, milyen válaszokat adhatnánk? Talán azt, hogy nem volt időm készülni. Rengeteg munkám, az otthoni teendők, a felgyorsult élet miatt nem jutott időm megpihenni sem. Ha a nagyhétre gondolunk, akkor azért nincs időnk, mert be kell vásárolni, főzni- sütni kell, a háznak csillognia kell. Érdekes módon amilyen paradoxona a keresztyénségnek Jézus kereszthalála ugyanolyan furcsa az életünk. Mindennel foglalkozunk egy-egy ünnep közeledtével csak éppen a magunk lelkivilágát, családunk harmóniáját, hitéletünket hanyagoljuk el. Lakásunk új pompában díszeleg, az ünnepi menü változatos, esetleg új, szebb ruhát öltünk magunkra, de legbelül marad a dohos levegő, a por. Ott semmit sem sikálunk tisztára.

E tényt példázza legjobban a virágvasárnapi tömeg, aki Jézus bevonulásakor Hozsannát kiált, azonban Pilátus előtt már azt üvölti, hogy „Feszítsd meg"! Az akkori emberek, éppen úgy mint a maiak nincsenek tisztában a lelkivilágukkal, hitükkel. Egyformán ambivalensek. Egyformán felkapjuk a fejünket, ha valami - meg ha brutálisabb is - izgalmasabb, érdekesebb és az ujjunkkal mutogathatunk valami vagy valaki felé. Legalább addig sem kell saját problémánkkal foglalkozni.

Egy ilyen világért áldozta fel Isten egyszülött Fiát. Egy ilyen világnak ad megváltást.

Megérdemeljük mi ezt? Emberi mércével nem! De Isten mégis lehajol hozzánk, üdvösséget ad és megbocsátja bűneinket. Új lapokkal, eltörölt tartozással új életet kezdhetünk.

Ha böjtben nem készültünk, semmi nincs veszve. Isten új lehetőséget ad nekünk. Éljünk hát vele.

Áldott ünnepet kívűn a Szatmárnémeti Evangélikus - Lutheránus Egyházközség nevében Gödri Alpár.

Feltámadt Krisztus!

Erre a kijelentésre, Szent Pál apostol születésének 2000. évfordulójára meghirdetett „Szent Pál" évben akarva akaratlanul fülünkbe cseng ennek lényege: „Ha Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér (hiábavaló) a hitetek." S ezt egy olyan valaki mondja, aki először Krisztus ellensége (Saul) majd apostol (Pál), a keresztény hit hirdetője lett. Sőt eleinte még igen erős a meggyőződése, hogy jó ügyet szolgál, Krisztust és követőit az ősi zsidó vallás ellenségeinek tartotta. Aztán egyetlen találkozás gyökeresen kifordítja őt addigi életéből. Saul a feltámadt Krisztussal való találkozás élményében szembesült azzal, hogy amit tett, a gyűlölet, az ellenségeskedés nem az Isten szándéka. Megérti, hogy neki az Isten nem az üldözést szabta feladatul, hanem azt, hogy apostola, hirdetője legyen annak, amely Jézus Krisztustól származik. Mekkora ereje van a Krisztussal való találkozásnak.

Talán nem ezt tapasztalták meg a kenethozó aszonyok? S az emmauszi úton sietve menekülő apostolok? „Láttuk az Urat" - újságolják örömmel a tanítványok Tamásnak, aki a ma olyan könnyelműen kiejtett, félvállró jövő válasszal hitetlenkedik: hiszem ha látom.

Jézus feltámadását évről évre, mint a Föltámadottal való személyes nagy találkozásra készülők ünnepeljük. E nélkül nincs Húsvét, e nélkül hiteltelen a keresztény életünk. Ezért készülünk erre olyan hosszú ideig a nagyböjtben. Ez a találkozás változtatja meg eddigi puhány, elcsábítható, ingadozó lelki világunkat, mindennapjainkat, életünket.

Húsvét vasárnap áldozni megyünk, talán még azok is akik minimumkeresztényekként tengetik lengetik vallásos életüket és évente csak egyszer gyónnak és áldoznak. Mert szükségét érezzük ennek a találkozásnak.

Egy koncerten, egy színházi előadáson tolakodunk, nyomulunk előre, hogy ne csak halljuk, hanem minél közelebbről láthassuk a főszereplőt, kedvenc énekesünket, sőt nyújtózkodunk hátha elérjük, épp csak ujjunk hegyével, azt aki soha sem látott, nem is hallott rólunk, azt sem tudja kik vagyunk - mi is csak a média által ismerve istenítjük - és még fizetünk is érte.

Húsvétkor - nem tolakodunk, van idő, van elég hely - közel kerülni ahhoz, aki személy szerint ismer, aki várja érkezésünket, aki értünk jön elénk, találkozni akar velünk. Koncert után jól kitombolva magunkat hazamegyünk és kialusszuk magunkat. De Krisztussal való találkozásunk után, megváltozik az életünk. A sírból feltámadt Krisztus világossága égeti bele életünkbe, hogy a halál nem az élet végcélja, hanem átmenet, életünk teljességébe. Húsvétkor nemcsak a kosárba tett pászkáért megyünk a templomba. A halhatatlanság Pászkáját vesszük magunkhoz, s csak ez után kerül sor a családi étkezéskor együtt elfogyasztott krisztusivá átalakító "Pászka" megünneplésére.

Mindazoknak kik most ünneplik Urunk Jézus Krisztus feltámadását, áldott Húsvétot kívánok: Föltámadt Krisztus!

ifj. Pallai Béla görög katolikus parókus